Menü Bezárás

Nagy sikerű külföldi előadásokkal zárult a 12. Sissi Őszi Tánchét 

A 2023-as SŐT7-en igazi nemzetközi táncszínházi kavalkáddal találkozhatott a közönség.  November 15-én Horvátországból érkezett a több mint ötvenéves Studio Contemporary Dance Company, akik figures, figures című előadásukkal képviseltették magukat a fesztiválon. Különleges táncelőadást hozott a Bethlenbe november 16-án Daša Grgič szlovén koreográfus, akinek Plenir című kortárstánc előadása régi fényképek, tanúvallomások és kutatások ihletésére született. 

Minden energiánkat arra fordítjuk, hogy egy regionális tehetséggondozó és nemzetközileg is elismert előadó-művészeti befogadóhellyé váljunk.” – fogalmazott Váczi László, a Bethlen Téri Színház ügyvezető igazgatója, majd hozzátette: “Számunkra fontos, hogy Erzsébetváros meghatározó befogadóhelyévé váljunk, ahol a kerületi művészeti kezdeményezések mellett helyet biztosítsunk külhoni magyar nyelvű és nemzetközi – így többek között koreai – társulatoknak, produkcióknak is, stúdió-színházi körülmények között.” 

A fesztivál zárónapján láthatták a nézők a Some Things Touch című előadást, a szlovén Lia Ujčič és Engelmann András alkotását, amely egy mindannyiunkról szóló mozgásvers: a legtermészetesebb emberi kapcsolatokról és azok megszakadásáról mesél. 

A fesztivál egyik legkülönlegesebb előadása a Dream of a Ladybug – a dél-koreai Ha Ji Hye koreográfus Szöulban díjazott alkotása – volt. A nagy sikert arató, fesztiválzáró táncelőadás olyan fiatalok történetét meséli el, akik a nagyvárosi élet miatt elhagyták ismerős szülővárosukat, és a szeretteiktől távol küzdenek meg a mindennapokkal. “Szeretnék együttérzéssel, vigasszal és pozitív üzenetekkel fordulni azokhoz, akik nap mint nap elfoglaltak és hajszoltak, és nincs idejük azon gondolkozni, hogy milyen nap is van ma, vagy, hogy ki is vagyok én. “ – fogalmazott a dél-koreai művész. 

A november 11. és 17. között tizenkettedik alkalommal megrendezett egyhetes nemzetközi táncművészeti fesztivál előadásai lelkes fogadtatásra kerültek a közönség részéről. 

(Fotó: Dusa Gábor) 

Kapcsolódó bejegyzések