Lajos András színművész a Vendégváró Fesztivál keretén belül két egyszemélyes darabbal érkezik a Bethlen Téri Színházba. A felvidéki születésű színész hosszú ideje Magyarországon él, de a Dialóg n.o. társulattal máig játszik a Felvidéken. Beszélgetésünk során az egyik darabban megjelenő, szlovákiai magyarság jellegzetes karaktereit is érintettük, melyek közül néhányhoz személyes ismeretség, mi több rokoni szál fűzi! De szóba kerültek az egyszemélyes előadások kihívásai, édesapja prágai tavaszhoz kötődő emlékei és a Soóky László drámaíróval való, sorsformáló találkozása is.
Dunamocson töltötted a gyerekkorod, és bár Magyarországon végezted el a színművészeti egyetemet, máig játszol a Felvidéken.
Felvidéken az egyszemélyes előadások révén van lehetőségem játszani. Az érettségim évében, ’99-ben Komáromban Varga Emese dramaturg segített nekem a színművészeti felvételihez a monológok, versek kiválasztásában, amiért azóta is hálás vagyok. Az egyetem elvégzése óta magyarországi társulatokban játszom, ezért örültem annak, amikor 2017-ben Emese egy verses estemet követően kezembe adta Soóky László: Egy disznótor pontos leírása című egyszemélyes mesélőszínházi előadásának szövegkönyvét, hogy lenne-e kedvem színre vinni? Másnap olvasva hangosan felkacagtam a metrón, és akkor már tudtam: Ezt meg kell csinálni! 2017. júniusában bemutattuk a Jókai Napokon Komáromban, ezáltal lehetőségem adódott Felvidéken is játszani, de azóta közel 60 alkalommal láthatta már a közönség a legkülönfélébb helyszíneken, beleértve Magyarországot és Csehországot is. Édesapám gyakran elkísér, mert érdekli, hogy hol, hogyan fogadják az előadást. Eljött velem Prágába is, a darab pedig épp a ’68-as prágai tavasz eseményeit követő időszakban játszódik. Ő akkor volt katona, és pont ott szolgált. Ott álltunk a katonai reptér mellett és azt mondta: Itt voltam, amikor reggelre bejöttek a szovjet tankok!
Az Egy disznótor pontos leírása azért is jelentőségteljes, mert a hangulatát és a dramaturgiai megoldásait viszi tovább a Papa különböző hangszereken hegedül, amivel a Bethlen térre is érkezem.
Mesélnél a Dialóg n.o. társulatról?
Varga Emese és Katona Gábor a Dialóg lelke és motorja. Emese jelenleg a Komáromi Jókai Színház művészeti vezetője, Gábor pedig a Dialóg gazdasági ügyeit viszi. Az Egy disznótor pontos leírása bemutatását követően Soóky ajánlott nekem egy történetet: édesapja a háború után hazaérkezik a frontról és elhatározza, hogy zenekart alapít. Így született meg a Papa különböző hangszereken hegedül című előadás, melyet 2018. júniusában mutattunk be Komáromban, Keszég László rendezésében. Egyszemélyes előadásnál előfordul, hogy a próba a mi nappalinkban, vagy éppen Keszég Laciék konyhájában zajlik. Amikor 2018-ban Miskolcon a Múzsák Kertjében játszottam az Egy disznótort, Soóky Laci elkísért. Hazafelé, úton Komáromba említettem neki, hogy szívesen készítenék műsort gyerekeknek, egy mesét. Pár nap múlva hívott, hogy meglesz a mese, pajzán mese! Így született meg A bőgős fia meg az ördögök, amit 2019. júniusában mutattunk be a Komáromhoz tartozó Őrsújfalusi kultúrházban. Fandl Ferenc miskolci kollégám rendezte, az előadás látványvilágát Hircsu Mariann tervezte. Ha belegondolok, mindig derűs mosollyal fogadom Soókytól ezt a huncut gesztust, hogy gyerekműsort szerettem volna, majd írt nekem egy pajzán mesét.
Mivel már jó ideje Miskolcon játszom, mindhárom említett előadás szövegét a Miskolci Nemzeti Színházban tanultam Fekete Zsolt súgó segítségével. A próbák is többnyire ott zajlottak. Alkalmanként pedig találkoztunk Miskolcon vagy Komáromban, hogy megmutassuk a többieknek, hogy hol tartunk.
![bogos fia_foto_Domotor Ede3[1]](https://www.bethlenszinhaz.hu/wp-content/uploads/elementor/thumbs/bogos-fia_foto_Domotor-Ede31-qi74n84mkg08hi6wym4edpdqeqavhdtq6aqygsw3hc.jpg "bogos fia_foto_Domotor Ede3[1]")
Mit gondolsz a Vendégváró Fesztiválról, mint kezdeményezésről?
Üdvözlöm a Vendégváró Fesztivál törekvéseit. Megható számomra, hogy évről évre fontosnak tartjátok és megteremtitek a találkozás lehetőségét a határon túli előadások és a budapesti közönség között. Örülök, hogy a részese lehetek!
Budapesten élsz, játszottál a Vígben, a Szputnyik Hajózási Társaságban és most Miskolcon. Innen hogyan látod a magyarországi és a határon túli színházak viszonyát? Lehet a Kárpát-medencére mint egységes színházi piacra gondolni?
Akkor lehetne erről beszélni, ha teljesen szabad lenne az átjárás a Kárpát-medencében a színházi műhelyek között az előadások, vagy akár az előadók tekintetében. Ez számos szervezési nehézségbe ütközne. Vannak országok, ahol projekt alapon egy-egy produkcióra szerveződnek az alkotók. Ennek az is lehet a következménye, hogy mondjuk két hónapig minden este ugyanazt játsszák, majd elköszönnek egymástól. Nálunk minden színháznak, akár egy étteremnek, megvan a saját vendégköre. A színházak többnyire a saját nézőik kulturális igényeit elégítik ki. A nézők persze járhatnak több „étterembe” is, ha rászánják magukat az utazásra. Így például a Miskolci Színházban van Budapestről jónéhány, sőt Győrből is pár visszatérő nézőnk. Minden színháznak – a nézőivel karöltve – kialakul egy saját ízlése. Egymás kulturális csemegéit pont az olyan vendégjáték lehetőségek által, mint a Vendégváró Fesztivál áll módunkban megkóstolni.
A Papa különböző hangszereken hegedül és A bőgős fia meg az ördögök is egyszemélyes előadás. Milyen egyedül állni a színpadon?
Nehéz, emberpróbáló, ugyanakkor a színészi eszköztárat hihetetlen módon fejleszti, és a koncentrációs kondíciót is edzi. Együtt kell lélegezni az adott közönséggel. Érezni kell, hogy mikor kell szélesebben játszani, mikor kell több energiát adni, hogy bevonódjanak a játékba és mikor lehet a közönség figyelmének hullámait meglovagolva „csak” mesélni, továbbgördíteni a cselekményt. Volt már, hogy egy előadás előtt azt mondatta velem a lámpaláz, hogy mi végre vállalok ilyen kihívásokat? Aztán elrugaszkodik az ember, és csak a korábban elvégzett munkára tud támaszkodni. Ha a Jóisten is bekacsint az adott estén, akkor az előadó a befektetett energiát a nézőktől megsokszorozva kapja vissza.
A bőgős fia meg az ördögöket pajzán mesélőszínházként aposztrofáljátok, de felnőttmesének is nevezhetnénk. Miért jó, ha felnőtteknek mesélünk mesét?
A felnőtt abban különbözik a gyerektől, hogy több a felelősség a vállán. Megfontoltabb, ezért nehezebben veti bele magát a mesébe. Ugyanakkor ugyanúgy vágyik a simogatásra, hogy megérintsük a lelkét, megnevettessük, elvarázsoljuk, felfrissítsük a szellemét.
A papa különböző hangszereken hegedül egy ízig-vérig szlovákiai magyar történet. Soóky univerzumának figurái mennyire ismerősek számodra?
A Jóisten arra kéri papát, hogy a zenekar megalapításához nyújtott segítségért cserébe szervezzen a tiszteletére, zsoltáréneklő versenyt a két falu kántora között. Az előadás fűszere, hogy Búcs község a szerző szülőfaluja, a szomszédos Dunamocs pedig az enyém. Ezen felül Soóky Laci – elmondása szerint a tudtán kívül – a történetbe beleírta mindkét nagyapámat. A presbiteri gyűlés anyai nagyapám, Persei Jenő borospincéjénél zajlik. A dunamocsi kántor, Lajos András, apai nagyapám. Volt olyan előadás egy faluban, amikor a Tiszteletes Asszony odajött hozzám és azt mondta, hogy őt az előadásban említett Zsiga esperes úr keresztelte. Ölveczky Feri bácsi lánya és unokája bemutatkozott nekem Komáromban. A perbetei téesz elnök, Kalap lánya szintén. A Búcsi Jazz zenekarból Gatyás Imre dobos sírját apukám megmutatta a búcsi temetőben. Néhányukat ismertem személyesen, volt, akit fényképen láttam és van, akit Soóky elmondása alapján személyesítek meg.
Soóky László sajnos már négy éve nincs köztünk. Hiszem, hogy amikor írásait, verseit olvassuk, az ő gondolkodása, humora csillog egy előadáson keresztül, akkor huncut mosollyal tekint ránk. Hogy az általa írt egyszemélyes előadások a legkülönbözőbb helyszíneken, a legkülönfélébb közönség előtt is megállják a helyüket és élvezhetőek, Soóky László írói kvalitásait dícséri!
