Villon – Faludy: Megáldva és leköpve mindenütt
Gál Tamás előadói estje
A Csavar Színház (Hetény, SK) előadása a 9. Vendégváró Fesztivál keretében
A villoni örökigazságok, a mindenki számára érthető és érezhető emberi problémák: a halál, a szerelem, a bűn és a mindennapi küzdelem a fennmaradásért, ugyanakkor ezen problémák iróniával és önkritikával való fűszerezése teszi felejthetetlenné ezt a bő 45 percet. Kinek köszönhetjük inkább? Villonnak vagy Faludynak? Mindkettőjüknek, e két zseni nagyszerű találkozásának. Faludynak köszönhetően huszadik századi költészet, tizenötödik századi köntösbe bújtatva.
Eme izgalmas időutazás segítői:
Gál Tamás Jászai- és Doszky-díjas színművész – gitár, koboz , ének, mesélő
Mester László – hegedű
Az előadásban elhangzik A testamentum, Ballada, melyben Villon mester embertársai bocsánatát kéri és öt ballada megzenésített formában: Ballada a Senki Fiáról, Nyári ballada szegény Loviseról, A haláltánc – ballada, Chanson a párisi szépasszonyokról , Kerítőballada Villonról és kövér Margot-járól.
Az előadás hossza: 45 perc
14 éven felülieknek ajánljuk.
Recenzió:
„A Gál Tamás által előadott verseket hallva, két – három napig is azt énekeltem: „utam mellett a rózsák elpusztultak, leheletemtől megfakult a nyár”, vagy Villon élményét: „hogy kegyelmet adott a király”, na meg a költő jókívánságait hallottam, amint ezért a királyt magasztalja: „és még hírből se ismerje a bút”, vagy ahogy Margót, meg a nővel eltöltött éjszakáit énekli meg „a bordélyházban hol ketten laktunk” Faludy György fordításában. Mert Faludy György fordítási nem egyszerű Villon versek, hanem egyben Faludy versek is, hiszen nem feltétlenül fordít szó szerint, hanem önmagát és a kort is beleírja, a huszadik századot és a huszonegyediket. Ettől is olyan nagyszerűek és ettől is olyan nagyszerű maga a feldolgozás is. Magunkat is megtaláljuk benne, csak keresni kell.
Az az élmény, amit megéltem az előadáson, fölülmúlhatatlan és még akkor is az volt, amikor már ismertem a darabot, olyan volt mintha más előadást hallottam volna, mindenre felfigyelni persze még így sem tudtam, de érthetetlenül is érthető lett, vagy lett volna, vagy legalábbis szép…, és ettől adott valamit. Ha mást nem: őszinteséget, és tapasztalatot, azt hogy az irodalom és a művészetek soha nem hazudnak, és csak azért, mert nincs rá okuk, hiszen megérteni mindent a világból úgysem lehet. Ismerjük meg legalább az esztétikumot.” – Új Szó